fbpx

Anna - Boudoir fotózás púder szanekben

Hihetetlen, de az elmúlt időszakban rengeteg „A” és Á betűs lány járt nálam, köztük az igazán gyönyörű Anna is. Csak az elmúlt két héten négy „A” betűs lányt is fotózhattam, pénteken lesz még egy, holnap pedig az Artushkának fogok fotózni. 😀

Anna szépséges sminkjét (kivéve a vörös rúzst) Rita készítette. 🙂

Annáról a kedvenc termemben, a Studio Lightroom Powder termében készítettem a képeket. Imádom ezeket a púder színeket, és Anna ruhái és személyisége tökéletesen illettek ebbe a környezetbe. 🙂 Ebben a teremben mindig olyan gyönyörűen süt be és verődik vissza a fény, és mint sokan tudjátok, én a természetes fény szerelmese vagyok, és majdnem minden fotózásomon csak természetes fényt használok. 🙂 Ezért is igyekszem a stúdiós fotózásaimat dél körülre időzíteni, hogy legyen elég természetes fény. 🙂

A legtöbb stúdiós fotózásomat a Studio Lightroomba szoktam szervezni, mert egy részt jól megközelíthető még számomra is, napfény stúdió sok-sok természetes fénnyel, gyönyörűek a terek, ingyen lehet sminkelni, és még a stúdió vezetői is tök jó fejek. 🙂 A Stúdió egyébként Újpesten található, és metróval, busszal és vonattal is könnyen megközelíthető.

Egyébkéntént vicces, hogy ez is, mint a legtöbb hasonló jellegű stúdió, egy régi gyártelepen található, ezért az ember, mikor először van ott, el is bizonytalanodik, hogy jó helyen jár-e. 🙂 Szerencsére van porta, ahol útba tudnak igazítani titeket ha elbizonytalanodnátok, vagy eltévednétek. 🙂

A fotózás most is nagyon jó hangulatban telt.  Annával nagyon könnyű volt együtt dolgozni, és nem volt nehéz „kicsikarni” belőle pár őszinte mosolyt sem. 🙂

Egyébként hihetetlen, hogy hozzám folyton ilyen gyönyörű hajú lányok járnak. Lassan be kéne jelentkeznem egy fodrászhoz 😀 Nekem utoljára általános iskolás koromban volt ilyen szép hosszú hajam…

Anna sok kedvenc képemet beválogatta, és volt olyan kedves, hogy megengedte, hogy nektek is megmutassam őket. 🙂

Íme a kedvenceim a sorozatból:

Nézd meg a szépséges Anettről készült sorozatot is! Kattints ide! 🙂

Tudd meg, hogy mi az az 5 ok, amiért Neked is érdemes kipróbálnod a boudoir fotózást. Kattints ide!